Csuk Ferenc

Nyolc gyermekes család negyedik tagjaként Szentgotthárdon született 1941. február 19-én. Apja, - kivándorlók gyermekeként – Amerikában született, de hat éves korától Alsószölnökön élt. Édesanyja gyári munkás, apja napszámos volt.
A középiskolát a győri Rejtő Sándor Fonó és Szövőipari Technikumban végezte 1959-ben. Győrött jelent meg első verse. Pályázaton a győri vár visszafoglalásának 300 éves évfordulójára kiírt pályázaton középiskolai kategóriában A fogoly című elbeszélő-költeménnyel második díjat nyert megosztva (az elsőt nem adták ki). A díjat Illyés Gyula adta át, de az 56-os viselkedése miatt a kollégiumból nem engedték el.
18 évesen a szentgotthárdi selyemgyárba került. 1960-ban írt Gyávaság címmel egy regényt a forradalomban harcoló fiatalokról, egy anya és fia kapcsolatáról. Verseit, újságcikkeit a Textilmunkás, a Néphadsereg (katonai ideje alatt) közölte. Később a Népszava és a Vas Népe is közreadta cikkeit. Elbeszélést írt az erőszakos TSZ szervezésről, a gyári életről (az igazgató és egy fiatal munkás ellentétéről). Filmforgató könyvet írt Mert szép vagy és fiatal címmel, amelyben a társadalom felelősségét is felvetette. A művelődési otthon színjátszó csoportjában szerepelt, jeleneteket írt és a határőrség csoportjának színdarabját rendezte.
22 évesen előbb a gimnáziumban politechnikát, majd az ipari iskolában szakmai tantárgyat oktatott 25 évig. A tanításhoz a szakkönyv egy részét ő írta. 27 évesen kezdett autodidakta módon festeni telenként. Helyi és megyei amatőr festők kiállításain vett részt. Önálló kiállítása volt Szentgotthárdon, Alsószölnökön, Rábagyarmaton és Kovács Imrével közös kiállítás Iváncon. Az alsószölnöki templom részére ajándékként festett egy nagyméretű képet, a Vörösmarty Gimnáziumnak ajándékozta Szabó Miklós szentgotthárdi születésű Kossuth-díjas karnagyról készült festményét.
2001-ben ment nyugdíjba, ettől kezdve lett ideje az irodalommal foglalkozni behatóbban. Összegyűjtött verseiből egy kötetet A botorkáló remény címmel Grábics Frigyes lektorálta. A kötet 2001-ben jelent meg magánkiadásban, 350 példányban. A gát című kisregényét 1983-ban kezdte papírra vetni és 2003. februárjában fejezte be. 1998-tól 2003-ig 6 kötetben megjelentették Szentgotthárdon az Irodalmi Klub keretében a város és környéke írogató szerzőinek műveit. Ennek írója, egyik szerkesztője és időnként grafikusa is volt. A Kötődés könyvek címadó versét is ő írta. Fiókban van egy kötetre való verse és egy gyermekvers válogatása. 2004. júliusában jelent meg a Gát című kisregénye. 2005. októberében fejezte be A gát folytatását Se részvét, se gyűlölet címmel. Jelenleg Szentgotthárdon él feleségével, de Alsószölnökön is volt egy kis házuk, melyet az önkormányzat a „Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretében megvásárolt, és tájházként üzemeltet 2011. évtől.

Barbér Istvánné

1939. február 9-én született Permise községben – mai Kétvölgy egyik része – iparos, földműves családból. Általános iskolába a szülőfalujába járt, a 8. osztály elvégzése után Győrbe ment tanulni középiskolába, amelyet nem tudott befejezni, mert 1956-ban kitört a forradalom, s az iskolából eltávolítottak mindenkit. Így a középiskolát, majd a főiskolát Szombathelyen végezte el.
A felsőszölnöki Tanácsnál 5 és fél évig dolgozott, mint előadó, majd kiemelték, s megválasztották Alsószölnök községben VB titkárnak. 28 évet töltött el ebben a tisztségben.
1990. október 29-én megalapították a Magyarországi Szlovének Szövetségét; a szövetség titkárává, egyik vezetőjévé választották. Itt 4 évet töltött el, innen ment nyugállományba 1994. március 1-jén.
Magyarországon élő szlovénnek, magyar állampolgárnak, szlovén anyanyelvűnek vallotta magát. 1957-ben már volt szlovén színjátszó csoportja, akiknek magyar komédiákat fordított anyanyelvükre, s betanította őket ezek előadására. Elkezdett novellákat írni mind arról, ami történt, történhetett a Rábamenti szlovénekkel. 1993-ban megjelent első, majd 1998. évben a második novellás kötete, amely a Rábamenti szlovénekről szól. 1970-től állandóan írt, először a közös szerb, horvát, szlovén havilapnak, majd 1991. februárjától a Porabje című heti lapnak. Nem volt olyan szám, ahol valamilyen írása nem jelent meg. A novellás köteteken kívül könyvszerűen megírta Felsőszölnök községben működő, Pável Ágoston Vegyeskar történetét. Közreműködött Alsószölnök község monográfiájának elkészítésében, melyet Kozár Mária szlovén származású etnológus írt meg.
Részt vett a „Vidám pajtások” elnevezésű színjátszó csoport munkájában Apátistvánfalván; évente őtőle újabb és újabb darabokat tanultak, amit itthon és külföldön is előadtak. A Szentgotthárdi Szlovén Rádiónak is dolgozott, vezette a Rábamenti Szlovén Nyugdíjas Egyesületet, tagja és elnöke volt a felsőszölnöki Pável Ágoston Vegyeskarnak, valamint tagja volt az Alsószölnöki Szlovén Kisebbségi Önkormányzatnak.
„A kisebbségekért” állami díjban részesült 2000-ben. 2005-ben megkapta a „Pável Ágoston Emlékplakettet” a Vas Megyei Közgyűlésétől.